Kiadja a 2015 legjobb SFF-novelláit összegyűjtő kötetet a Gabo SFF
2016. május 17. 11:49
Idén tizedik alkalommal jelenik meg a Jonathan Strahan által szerkesztett, a tavalyi év legjobb sci-fi és fantasy-novelláit gyűjtő The Best Science Fiction and Fantasy of the Year – ráadásul idén először magyarul is. A fantasztikus zsánerek manapság legmenőbb szerzőinek novelláit közlő kötet a Gabo SFF gondozásában érkezik szeptemberben.
2016. május 17. 11:49
p
0
0
0
Mentés
Valamiért itthon nem kifejezetten erős a fantasztikus antológiák jelenléte manapság. Időről-időre előkerül egy, mint például a Neil Gaiman és Al Sarrantonio által válogatott 27 képtelen történet, vagy a szintén a Galaktikánál idén megjelent GFK 300, utóbbi vegyesen magyar és klasszikus szerzőkkel. A Galaktika ezen próbálkozásai, illetve a magazinban megjelent novellák mellett még az Ad Astra adta a fejét ilyesmire 2045 – Harminc év múlva, illetve Falak mögött a világ című, magyar szerzőket tömörítő SF-antológiáival. A világ SFF-irodalmának élvonalába tartozó szerzők novelláival azonban nagyrészt adós maradt eddig a hazai piac.
Ez most változni fog: a Gabo SFF blogján jelentette be, hogy legkésőbb szeptember végéig kiadja a Jonathan Strahan szerkesztésében immár tizedik alkalommal megjelenő, a legjobb tavalyi sci-fi és fantasy-novellákat gyűjtő The Best Science Fiction and Fantasy of the Year című antológiát. A kötetben huszonhét novella kapott helyet, olyan szerzők rövid írásait olvashatunk majd, mint Paolo Bacigalupi, Alastair Reynolds, Ann Leckie, Ian McDonald, Neil Gaiman, Catherynne M. Valente, Kim Stanley Robinson és Vonda McIntyre.
Pedig az alapok még akár működhetnének is. A hetedik évad ugyanis tartalmaz mindent, amire igény lehet, űrharcoktól a csavaros bosszúig, de ez már nem teljesen az a Black Mirror, ami volt.
Szinte már asztali szerepjátékról beszélünk, ahogy karaktereink változnak, várost építünk és minden téren fejlesztünk és fejlődünk. Magyarul is megérkezett a Homályrév folytatása, a Fagyosrév.
Él Budapesten egy fiatal magyar tudós, aki egy egész tudományterületet talált ki magának, elismert szakmai folyóiratot alapított hozzá, és ma már világszerte szívesen látott előadó. Meskó Bertalan orvosi jövőkutató könyvet írt azoknak, akik hozzá hasonló tudatossággal terveznék a jövőjüket.